0

Kosár

Napi legalább 8-10 órát töltünk a lakásunkban, és sokszor ide menekülünk a légszennyezés elől is. De arra nem gondolunk, ha elhanyagoljuk a lakás szellőzését, bent rosszabb minőségű levegőnk lesz, mint akár odakint.

A belső (épületekben, házakban lévő) levegőminőség kérdését senki sem veszi igazán komolyan: régen is volt levegőnk, most is van, és különben is szigetelünk, nyílászárót korszerűsítünk.

Pedig sajnos nem ez a helyzet. 20-30 éve az autóforgalom csak a mai töredéke volt és kevesebb volt a városlakó is. Azaz a külső levegőminőség a városokban folyamatosan, mára drasztikusan romlott (lásd szmog), azaz a hagyományos „ablaknyitásos” szellőztetéssel sokszor inkább kárt okozunk, mint használunk.

Másfelől az elmúlt évtized rosszul értelmezett energiaracionalizálási törekvései miatt sok helyen lecserélték a nyílászárókat fokozott légzárásúra, és ezzel mintegy légmentesen leszigetelték (levákuumozták) a lakótereket. Nincs szellőzés, így a zárt helységekben feléljük az oxigént, feldúsul a széndioxid (CO2), ami fejfájáshoz, egészségkárosodáshoz, romló teljesítményhez vezet.

A szellőzés jelentőségét mutatja, hogy már egy bukóra nyitott ablak is javíthat a helyzeten. Igen, de sajnos a kintről beáramló levegő is ártalmas egészségünkre. Ezért fontos, hogy szellőztetés mellett szűrjük meg a levegőt.

A szellőzésre, levegőcserére tehát egészségügyi szempontból feltétlenül szükség van, de hogyan oldjuk meg a levegő megszűrését a káros anyagoktól?

Hacsak nincs a lakásunkban/házunkban szűrővel ellátott, ventilátoros szellőztetés, akkor ajánlatos egyéb alternatívákat keresni. Ilyen például a Hiilibag, ami egy bambusz szénnel töltött lenzsák.

A bambusz szén hatalmas felülettel rendelkezik, amin vonzza és megtartja a vegyi anyagok széles skáláját és egyéb káros anyagokat.
Segíthet kiszűrni a levegőből az különböző baktériumokat, kórokozókat és egyéb beltéri légszennyező anyagokat.

Ez a hihetetlenül erős bambusz szén több millió apró pórusból és üregekből áll, melyek együttesen olyanok, mint egy nagy szivacs. Ahogy a levegő áthalad a pórusokon, a légszennyező részecskék csapdába esnek a belső felületein, tehát tisztítja a levegőt. Egy gramm bambusz szén több, mint háromezer négyzetméternyi felülettel rendelkezik.

Ha érdekel ez a megoldás, kattints ide.